Építészet

A településen a különféle épületek és építmények alapanyagául szinte kizárólag a helyben talált föld vagy agyag szolgál, csupán a felhasználásának technológiája változik. Négy hagyományos és egy újonnan fejlesztett építési technológia vagy ezek kombinálásának alkalmazására került sor: hagyományosnak tekinthető a faszerkezetes könnyűvályog, a napon szárított vályogtégla falazat, a döngölt tömésház, a favázas és vályogtéglával vagy szalmabálákkal falazott ház, és újszerű megoldás a stabilizált, sajtolt földtégla.

Stabilizált, sajtolt földtégla (a BIO-ECO technológia)

Az első építmény, aminek a szervező csapat már az 1992. évi földvásárlást követően nekifogott, stabilizált, sajtolt földtéglából épült a BIO-ECO elnevezésű magyar szabadalom alapján. A kísérleti technológiáról azonban a gyakorlati alkalmazás során kiderült, hogy a helyi körülmények között nincs jövője, illetőleg tervezője kellően át nem gondolt elképzelése nem valósítható meg. Sajnos az ezzel a technológiával készült ház éppen a stratégiai fontosságú faluház és közösségi épület, más néven Zsilip lett, amely egy évtizeden keresztül állt üresen és befejezetlenül, mert a felmerült tervezési és műszaki problémákra nem sikerült sem megnyugtató megoldást, sem elegendő pénzügyi fedezetet találni.

A tervezői elképzelés szerint félig a földbe süllyesztett, köralakú építmény lett volna, amelyet kívülről 50 cm-es földréteg borít. A ház központja a kupolacsarnok, amelyet egy oszlopcsarnok vesz körül, majd abból egyes szobák és más közösségi helyiségek nyílnak.

A Közösségi Épület (Faluház) belső tere

A BIO-ECO technológia egy mozgatható, darálóból, keverőből és hidraulikus présből álló téglagyártó gépsort igényel, amellyel a cementtel stabilizált, szemcseméret-korrekció után nagy nyomáson sajtolt, majd levegőn szárított sima felületű, nem porózus, kismértékben víztaszító, jó hőtároló, de rossz hőszigetelő képességű földtéglák készültek. A téglában a cement adalék pótlólagos kötéseket hoz létre, ami megnövelt szilárdságot és teherhordó képességet eredményez.

A Faluház építés közben

A szabadalom lényege, hogy a fenti módon készült falazó anyagokból másodfokú parabolaívekből összerótt szerkezetek falazhatók, amelyek önhordóak, és falazás, valamint száradás után a megfelelően elkészített zsalu alóluk kibontható. Így olyan tér jön létre, amelyre elvileg tetőszerkezet nem szükséges, hanem valamilyen szigetelést felhordva földdel borítható. A gyakorlatban azonban kiderült, hogy a gyűrűfűi dombok közé tervezett épület több szempontból is elhibázott megoldás: a téglagyártás esős időben csak fedél alatt végezhető, meglehetősen drága és munkaigényes, a félig föld alá tolt épület folyamatosan beázik, a szigetelőanyag (kábelköpenyből újragyártott PVC- fólia) a hegesztésnél könnyen lyukad, hidegben megkeményedik és törik, a ráhordott földréteget pedig nem tartja meg, csúszik. A konkrét viszonyok között a statikai számítások alapján a földtéglák teherhordó képessége nem bizonyult elegendőnek, és ezért betonbordákat kellett utólagosan az ívekre ráépíteni, ami pontosan a környezetbarát technológia betartását tette lehetetlenné.

Az épület tehát kudarcnak bizonyult. Sorsa az egész falu fejlődésére rányomta a bélyegét. A rosszul megválasztott technológia miatt éveken, évtizeden keresztül állt félkész állapotban, befejezetlenül, eredeti céljához mérten használhatatlanul. Pedig létezése közösségszervezési és -fejlesztési szempontból létfontosságúnak mondható. A szerveződő faluközösség találkozási pontja kell legyen, egy hely, ahol lehet összejöveteleket tartani, jókat játszani, elmélkedni, előadásokat hallgatni, zenélni, olvasni, ahol felnőtt és gyerek egyaránt jól és otthon érezheti magát. A legfontosabb feladata pedig az lett volna, hogy a területen
építkezőknek átmeneti szálláshelyként szolgáljon az építkezés idejére.
Ezért kapta a mindennapokban a Zsilip nevet, mert itt lehetett volna
„átzsilipelni” a külvilágból a faluba.

Végül 2009–2010-ben készültek olyan tervek, amelyek és egy sikeres
pályázat segítségével már komoly esély mutatkozott rá, hogy az épületet
rendbe lehessen hozni. Eredendő hibái azonban sajnos megmaradtak. A föld
alá telepített hátsó traktus a teljes kiásás és visszatemetés után sem
vált vízhatlanná, ezért továbbra is beázott. Az elülső terek azonban
végre betöltötték rendeltetésüket, működött a vizes blokk, és
megoldódott az épület fűtése is, méghozzá egy szalmatüzelésű
biomasszakazánnal. Ezután megint 13 év szünet következett, amikor nem
volt gazdája az épületnek, végül a Gyűrűfű Alapítvány 2023 májusában
vette ismét kezelésébe az épületet és jelenleg folyamatban van egy olyan
átalakítás, amely a tervezési hibák kiküszöbölésével végre eredeti
rendeltetésének megfelelő teljes körű és jogú használatot tesz lehetővé.

Vert (döngölt) fal

A vert, döngölt vagy megint más néven tömött falszerkezetet nagyon sokan még a kérdéssel foglalkozók között is a vályoggal azonosítják, holott jelentős különbségek vannak a két technológia között. A vályog mindig jelentős mennyiségű szerves anyagot tartalmazó, nagy agyagtartalmú földanyag, amelynek hőszigetelő képessége kiváló, ám teherhordó képessége korlátozott. Emeletes épületeket vályogból csak nagyon körülményesen és csak száraz, fagymentes éghajlaton lehet építeni.

Ezzel szemben a döngölt földházakhoz egy bizonyos szemcse- és ásvány összetételű löszös anyagra van szükség, ahol az agyag és homok részaránya nem haladja meg egymás rovására a másikat. A gyakorlatban ezt az úgynevezett ejtési teszttel lehet ellenőrizni: az építésért felelős munkavezető (a régiek esetében „tömőmester”) a bedolgozandó földből vett mintát a markában jó erősen összenyomja, majd mellmagasságból a földre ejti: ha szétporlik, sok benne a homok, ha egyben marad, túl agyagos. Ha néhány darabra esik szét, akkor megfelel a követelményeknek.

A gyűrűfűi épületek túlnyomó többsége a döngölt, vert fal módszerével, házi kivitelben készült, amelyhez egyedileg gyártott fa (rendszerint tölgyfa) nyílászárók, tölgyfödém, esetenként mestergerenda, oszlopok, tornác és télikert, valamint könnyű fa (fenyő, hárs) tetőszerkezet és cserépfedés társult. A cserepet a vízellátás jelentős részét képező házi vízgyűjtő rendszer részeként – és mint a legegyszerűbb megoldást – kellett választani, bár egy helyen történt kísérlet annak nádtetővel kiváltására is. A vert fal további sajátossága, hogy csak negyven centiméteres falvastagságon felül érdemes készíteni, ezért a válaszfalak és a ragaljának nevezett, a fafödém beépítését szolgáló kiegészítő falazatok helyben vetett és a környező fűrészmalomból származó faforgáccsal vagy szalmával, törekkel kevert vályogtéglából készültek. A cserépen kívül az összes többi energiaszegény és nagyrészt megújuló vagy újrahasznosítható anyag.

Döngölt földház Gyűrűfűn

A beépített anyag energia igénye ezzel egészen minimálisra zsugorodott: gyakorlatilag csak a földmunkagép meghajtására használt üzemanyagot jelentette, amely két nap alatt, 10–16 üzemórában képes volt egy 190 m2 hasznos alapterületű házba beépített mintegy 100 m3 föld alapok mellé halmozására. A házak alapjait az építési előírások miatt továbbra is betonból kellett készíteni, de a felhasznált és beszállított ipari termékek (elsősorban cement és nagy szemű sóder) arányát minden építtető igyekezett úsztatott kőbeton, bontott tégla gyámalap és más megoldások segítségével lehetőség szerint csökkenteni. Bár konkrét energetikai számítások nem készültek, nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy adott körülmények között az alapok kő-, sóder- és elsősorban cementszükséglete tette ki a beépített energia fajlagosan legnagyobb részét. A mesterséges energiabevitel nélkül, szinte kizárólagosan élő emberi munkával és kéziszerszámokkal épülő házak éveken keresztül a környék jelentős munkalehetőségét biztosították, és a vert falak készítésére szakosodott „tömőbrigádok” az időjárástól függően átlagosan három hét alatt húzták fel egy-egy ház falait.

Frissen döngölt földfal a tömőbrigáddal

A földházakat szabályosan meg kell alapozni, és víz elleni szigeteléssel kell ellátni. A munkához mindössze egy zsalukészletre és döngölőkre van szükség, meg sok-sok emberre és rengeteg földre. A technológia lényege, hogy a két, kb. 30 cm-es magasságú és 5 cm vastagságú nyárfa pallóból összeállított zsaluzat között az odalapátolt földet keményfa döngölőkkel tömörítik, majd az egész zsaluzatot megemelik.

A döngölés egyetlen hátránya a kitermelt föld helyén keletkező „tájseb”.

A tömörítéssel létrejövő fal kiváló teherhordó képességgel bír, hőtároló képessége, vagyis hőkapacitása nagy, hőszigetelő képessége viszont gyenge. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lassan bár, de biztosan átengedi a hideget is, meleget is, vagyis lassan melegszik fel és lassan hűl ki. Ezért a falvastagság növelésével olyan tömeget lehet létrehozni, amely nyáron a házat hűvösen tartja, télen pedig – ha állandóan fűtve van – a harmatpontot a külső felület közelében tartja, és ezért kitűnően, kevés energiával kifűthető. A hideg behatolása ellen külső szigeteléssel lehet védekezni.

Az első emelés után minden újabb emeléskor az első terítés előtt a szalmán kívül borókaágakat is tesznek a két réteg közé kötőanyagnak, különösen a sarkokra. A föld száradáskor zsugorodik, és meg kell akadályozni, hogy az ebből keletkező repedések a fal teljes magasságában végig fussanak. Erre szolgál a hagyományosan a hó súlya alatt letörött borókaágakból – később kökényágakból – kialakított, a tömés hosszában végig futó védelem. A szívós borókaágak egymásba kapaszkodva megakadályozzák, hogy a földben keletkező repedés a fal teljes magasságán végig fusson, elosztják a feszítő, zsugorító erőket, és működésük akkor megfelelő, ha a repedések egy-egy emelésnél nem terjednek tovább, hanem a következő emelésben már valahol másutt, egy tenyérnyivel arrébb reped a földfal. A sarkokon keresztbe fektetett ágak pedig a jobb kötést, az emelések egymáshoz rögzítését szolgálják.

Frissen döngölt földház tető nélkül

Az elkészült falak egy-két hónap alatt annyira kiszáradnak, hogy megbírják a tetőt, egy év után pedig a csákány is visszapattan róluk. A ház külső falazata rendszerint két hét alatt készen van. A tető felrakása után azonban még sok munka van a vakolást helyettesítő tapasztásig. Rendszerint fa sárgerendás és mestergerendás tető készül, s ehhez vályogtéglákkal kell kitölteni a fal, a födém és a gerendák közötti réseket. Ez a ragalja.

Döngölt falú ház több is épült Gyűrűfűn, az építtetők egymásnak örökítik át az építéshez szükséges zsalukészletet azzal a meghagyással, hogy mindenki köteles egy-két pallóval kiegészíteni azt. A technológia beváltnak mondható, igazolva, hogy a régi módszer ritkán rosszabb egy gyökeresen újnál és még ritkábban drágább. Az új tudást pedig a gyenge pontok kiküszöbölésére lehet legjobban használni. Esetünkben ez az alapok kiemelése és a régi falu építményeiből bontott kő lábazat építése volt, aminek révén a földház ellensége, az alulról nedvesedés elkerülhető.

Szokták ellenérvként felhozni a földházakkal kapcsolatban, hogy a feldöngöléshez szükséges hatalmas mennyiségű föld előteremtéséhez előbb jelentős nagyságú területen kell letolni a humuszréteget, majd utána az alatta elhelyezkedő löszt kiásni. Így általában egy nagy gödör keletkezik, ami a hatósági bürokraták szerint „tájseb”, és kerülendő. Az egy-egy házhoz kiásott föld miatt képződő gödrök hasznosítására, rekultiválására azonban számos lehetőség kínálkozik: van, aki a vízgyűjtő ciszternáját helyezte ide, van, aki szennyvíztisztítóvá alakította, mások íjászpályát építettek benne, de akár vissza is lehet rá hordani a humuszt. Az egyik ház „gödrének” löszfalában éveken keresztül jelentős számú gyurgyalagpár fészkelt. A „tájseb” ezzel természetvédelmi feladatot látott el, hiszen az illegális homokbányák betiltása, a lösz partfalak leszakadása után az országban lecsökkent a gyurgyalagok költőhelyeinek száma.

Faszerkezetes könnyűvályog

Gömbház

A könnyűvályog háznak először a vázát építették fel. A ház teherhordó szerkezete egy másfél méteres, függőleges lábra állított, félgömb alakú kupola. Minden más ehhez van rögzítve – a tetőablakok, a tetőlécezés és a házon körbefutó széles eresz is. A ház délről ablakokkal teljesen nyitott, az ereszhez északnyugatról és északkeletről féltetős élés- és fáskamra, valamint pince csatlakozik.

A fakupola

A favázra zsaluzatot szegelve a zsaluzat közé tölthető a könnyűvályog, azaz hígfolyós sárban megfürdetett szalma, amely nevét onnan kapta, hogy több benne a szalma, mint a sár, és az egész anyag a száradás után könnyebb a víznél. Fontos, hogy a szalma egészséges, aranysárga legyen, és a fürdetés során minden egyes szálát bevonjuk sárral, mert a sárréteg szigeteli a szalmát, és megóvja a későbbi rothadástól.

Az elkészült ház

Ötszögű ház

Itt a faszerkezet Szent András-keresztekkel megerősített oszlopos váz, amelyből az építő család kívánságára ötszöget formált az építész. A faváz réseit pedig közönséges vályogtégla falazat tölti ki, elkerülve ezzel a könnyűvályog száradási nehézségeit és a gömbváz statikai gyengeségeit. Ellentétben a gömbházzal, ez az épület az ötszög két oldalán is lehet teljesen nyitott, ezáltal panorámaszerű kilátást kínálva a nappaliból

Az ötszögű ház

Hagyományos vályogtégla

A negyedik, Gyűrűfűn kipróbált és bevált építkezési mód a hagyományos vályogtégla falazat. Itt semmilyen újítás nincs, az évszázados, kipróbált módszerrel vályogvető gödörben, fáradságos kézi munkával vetik ki a környékbeli falvakból toborzott munkások vagy maga az építkező. Hátránya a helyi viszonyok között, hogy kevés a megfelelő méretű, kellően lapos, vízszintes hely, amelyre a téglák kivetéséhez és szárításához szükség lenne, és éppen az építkezési idényben sok helyi zápor és zivatar alakul ki a dombok között, ami hátráltatja a téglák száradását. A téglákba kevert szalma is nehezebben beszerezhető, mint egy gabonatermő vidéken. De azért 5-10-15 km távolságon belül minden évben lehet találni gabonaföldet is. A vályogtéglás technológiának két hátránya van: 1. maga az anyag nem annyira stabil, hogy emeletes házat lehetne belőle építeni; 2. nem lehet egy menetben, egy nap a teljes magasságot felfalazni, mert a fal „meghasasodik”, meg kell állni, és meg kell várni, míg a sár kötőanyag kicsit megszikkad (ehhez nyár közepén már pár nap elég lehet). Cserébe megfelelő falvastagság esetén egy vályogtégla ház remekül szigetel, kiválóan fűthető és nagyon kellemes benne a tartózkodás.

Vályogtéglavetés

Ökotechnológia képekben